Miután szüleim elmentek elhatároztam, hogy nem hagyom magam depresszióba süllyedni, úgyhogy fogtam magam és elkezdtem intézni a papírokat a népességnyilvántartó hivatalnál. Eszem megáll ettől a dán bürokráciától. Vártam egy jó órát mire sorrakerültem a hivatalban. Majd miután kipakoltam egy életre elég dokumentumot a ügyintéző pultjára, sé londoni angolsággal elmondtam, hogy mit akarok, a nő dánul kezdte el nekem magyarázni, hogy ő mit gondol erről az egészről. Arra jutottunk, hogy hívjak fel egy telefonszámot, és akkor nekem jó lesz. Én meg arra jöttem rá, hogy a telefonszám mellett van egy cím is, két utcányira.
Szóval séta. Ott egy rohadt morcos nő a kajamaradékot kapargatva a foga közül, szabályosan lebaszott elém egy papírt, hogy töltsem ki, és majd hétfőn tárgyalunk. Mesés. A dologban az a szép, hogy ennek a papírnak egy netről kinyomtatott változata ott volt a koliban, csak a fénykép hiányzott róla. Mindez fél egy körül történt és jó ügyintézős szokász szerint egykor zártak.
A következő napirendi pont az volt, hogy kibuszozok a közeli bevásárlóközpontba. Persze elképzelésem se volt, hogy hogyan, és az egészben az a legfurább, hogy a dánok számára a buszozásban fontosabb az, hogy mikor jön a busz annál, hogy melyik jön. Ki érti ezt?
Mindegy nagy nehezen kijutottam, és közben megismerkedtem az itteni közlekedési szokásokkal is. Már megérte. Mindemellett szerintem a buszosokat a hadsereg elit tank-osztagosaiból képzik ki. Majdnem legyalultunk útközben egy két dolgot (biciklis, néni, fa), és szeretik csak az utolsó 5 centin megnyomni a dudát. És csak utána a féket. Egy tanult barátom mondaná erre, hogy NICE…..I LIKE IT!!!
A bevásárlóközpontban ittam egy egészen kiváló kávét (18 Korona), és begyűjtöttem egy elbűvölő mosolyt egy csajtól aki majdnem elhagyta a pénztárcáját. Visszafele már egyszerűbb volt az út, bár másik busszal jöttem, és akkora vargabetűvel, hogy csak na, de jó volt ez így.
Aztán vissza a koliba. A folyosó/konyha persze most is tök üres volt. Kezdek gyanakodni, hogy csak Max lakik itt rajtam kívül, és éjjel nappal azon dolgozik, hogy több ember benyomását keltse bennem. (Habár most érkezett Maxhoz két (gondolom) belga. Gyorsan lerohantam őket azzal, hogy ki vagyok. Végre embert látok. Brutál francia akcentus. Ráadásul a csaj azt találta mondani, hogy én a hátam mögötti szobában lakok (ami jó meglátás, tekintve, hogy onnan jöttem ki), és ő meg mégbeljebb. Talán a szekrényemre gondolt.)
Kb. telik le a nap. Estére tervezek még egy konyhalátogatást. Ha akkor is üres lesz akkor komolyan elkezdek nyomozni. Talán a hétvége pörgősebb lesz. Elvileg 10kor nyit a kocsma ( www.thelarmer.dk ), lehet, hogy lenézek.
