
Bye, bye IgOr!
május 4, 2008Ez a hét volt az utolsó hetünk az igazságügyi Orvostanon. Ami azt illeti utolsó fél hetünk, mert egy viszonylag eseménytelen hétfő és kedd után a szerdai konferencián megkérdezték hogy éreztük magunkat, és sok szeretettel elbúcsúztattak. Végül is nem volt rossz ez a pár hét itt, elég sok mindent tanultam, különösen gyakorlati szinten.
A korai bucsú oka amúgy az volt, hogy csütörtökön meglehetősen paradox módon pihenéssel ünneplik a munkát itt is. A pénteket meg már senki se veszi komolyan.
Ezt a hosszú hétvégét eredetileg relaxálásra és gyógyulgatásra (összeszedtem valami köhögés-torokfájás kombót, egy élmény), esetleg ha nagyon elszabadulnak a dolgok akkor tanulásra szántam, de nyilván nem így alakult.
Csütörtökön még hellyel-közzel sikerült tartani az elképzelést. Napközben mondjuk muszáj volt inni egy kávét Ádival, illetve Endiékkel (Ádi tesója, épp látogatott a barátnőjével) és este meg Petivel és Ádámmal bedobtunk egy sört a Ryans-ben. De ez még elég nyugisnak számít.
Bezzeg a péntek. A nap nagy részében azt terveztem, hogy mit kéne csinálnom, illetve részben el is kezdtem. Pl. kitakarítottam a szobámban (milyen világot élünk, jaj). Este Peti felhívott, hogy parti van a szobájában, ugorjak már át. Peti szobája a város másik végén van, de a jó idő rávett, hogy gyalog induljak neki. Elég nagy csoda ért a végén, mert nem tévedtem el. Kicsit meg is illetődtem.
A buli amúgy remek volt, különösen úgy, hogy a végét a Larmerben tartottuk, ami ugye kemény 4 emeletnyi távolságra van az ágyikómtól. Jól is jött, mert Peti annyira rápörgött a bulira, hogy 3 kör tequilával vendégelte meg a társaságot. Finom volt, de én még mindig a Malibura szavazok. Egy idő után szerencsére a zenekínálat is megfelelő volt (vagy csak javított a hallásomon a tequila), úgyhogy Navinnal (egy nepáli srác) spontán “ki-bírja-tovább-a-táncparketten” versenyt intéztünk, amit végül K.O.-val én nyertem, mivel Navin már vagy három perce nem tudott levegőhöz jutni.
Hétvégére komolyan betartani tervezem az elképzeléseimet. Ami eddig egészen sikeres volt. Szombaton mostam, főztem, teregettem illetve próbaüzembe helyeztem a laptopon egy Ubuntu Linuxot, úgyhogy minden furcsaságért az a felelős, mert ezt még nem igazán tudom kezelni.
Jövő héten kezdődik a Gyerekgyógyászat Hónap, amit remélem sikerül valahogy itt-ott megnyirbálnom. Elképzelések vannak (szemészet, neurológia, stb…), remélem sikerül leboltolni.