Baromi rég írtam már ide. Nyilván kamu lenne, ha azt állítanám, hogy nem történt semmi az utolsó bejegyzés óta, de a “szar ez a hatodév” téma már lerágott csont.
Aki most arra gondol, hogy valami oka csak volt annak, hogy újra írok, az nyert. Gratula!
Az ok pedig egy lány. Gonosz leszek és lelövöm a poént: még nem tudni mi lesz DE ritkán találkozok olyan emberrel, aki pár óra után már befészkeli magát a gondolataimba. No nem zavaróan, sőt, de azért ott van. Hol előtérben, hol csak hátul megbújva, mint valami kellemes háttérzene.
Szóval valami megindult. Az első gondolatom az volt, hogy jól beleüvöltöm hajnali kettőkor az éjszakába, hogy éppen mit gondolok/érzek, aztán rájöttem, hogy ez a blog lényegesen emberbarátabb formája a közléskényszer levezetésének. Persze olyan sok közölnivaló nincs, gondolatok, remények vannak. Abból mondjuk túlkínálat…de persze nem panaszkodom. 
Nos kedves olvasó ennél többet most nem mondok, már csak azért sem mert komoly taktikai baklövés lenne online elkiabálni az egészet. A másik meg az, hogy kevés konkrétum van, az is inkább sejtés. Szóval lehet drukkolni vagy ellendrukkolni szájíz szerint, és bízni abban, hogy lesz még miről írnom a nem is olyan távoli jövőben.
U.I.: Jövő pénteken lesz az utolsó szigorlatom (nőgyógy), tessék rám gondolni!
